Nyelvoktatóként minden nap találkozom a mai serdülők, fiatal felnőttek nehézségeivel. Ebben a rohanó világban, ahol az elvárások csak úgy zúdulnak rájuk, nehéz és egyre nehezebb lesz helytállni. A nyomás, hogy jól teljesítsenek még azokból a tárgyakból is, amik különben nem tartoznak az érdeklődési körükbe, nem könnyíti meg a hétköznapjaikat. Sőt! Eleve meghatározza az adott tananyaggal való kapcsolatukat, ami nagyban befolyásolhatja a jövőjüket is.
Ezt saját fiam példáján is le tudtam mérni, akit 8.osztályig nem igazán érdekelt a történelem. Aztán a gimnáziumi évek alatt, hála az élvezetes és stresszmentes tanításnak, teljesen megváltozott a viszonya a tantárgyhoz. Ennek köszönhetően olyan szakok is szóba kerülhettek a továbbtanulásnál, amikhez a történelem emelt érettségi elengedhetetlen volt.
A német nyelv tanítása is kihívásokkal van tele, mivel a gyerekek körében a népszerűségi lista
alját sem súrolja. Manapság az angol mellett a spanyol, japán, olasz nyelvek számítanak
divatosabbnak.
A nyelv tanítása során ezért arra törekszem, hogy a gyerekek meglássák a lehetőségeket és az előnyöket a német nyelv elsajátításában. Ne csak a száraz tananyagot lássák, hanem a mögötte rejlő kincsesláda tartalmát is. Fontos, hogy ki tudjanak alakítani egy kapcsolatot, kötődést a tanulandó tananyaghoz.
A játékos, különböző módszerekkel megtámogatott nyelvtanulás élvezetesebb és eredményesebb lehet, aminek köszönhetően a tanulók motiváltabbakká válnak. A tanulási és junior coach tanfolyamoknak köszönhetően számos olyan új módszert tudtam beépíteni a tanításba, amivel segíthetek a tanítványaimnak célorientáltnak maradni, erősségeik kihasználásával a nyelvtanulásban rejlő nehézségeket áthidalni és idejüket hatékonyan beosztani.
Tapasztalatom szerint az előre tervezés és az idő hatékony beosztása nem része a mindennapi
gondolkodásnak, ami a nyelvvizsgák és az érettségi előtt az esetek többségében stresszhez és
kapkodáshoz vezet. A stresszes hétköznapok mellett az emberek mindig csak 1-2 hónapra
előre látnak, így gyakran csak vizsga előtt pár hónappal kezdenek el a felkészülésre
koncentrálni. Azonban tudjuk, hogy ennyi idő nem elég a felkészülésre.
A tanuló tudásszintje sokszor az iskolában szerzett jó jegyek ellenére sincs a vizsgán elvártakkal
köszönőviszonyban sem, ami hidegzuhanyként éri őket. Fontos előre tervezni és az időt
hatékonyan beosztani, hogy a vizsgával velejáró nyomás ezzel is csökkenjen. Sokan
gondolkodnak külföldi továbbtanulásban, ami szintén alapos, időben elkezdett felkészülést
igényel, hiszen az elvárások és a felvételi rendszer sok országban más alapokon nyugszik.
Ebben is hatékonyan tudok segíteni tanulási coachként. A jó időgazdálkodás a jobb eredmény
kulcsa, hiszen a motiváltság és az időben elkezdett felkészülés elengedhetetlen a sikerhez.