Blogbejegyzések

Generációs minták megjelenése kisgyermekkorban – Kósa Tímea szakértői nézőpontja

Anyaként és coachként is sokszor tapasztalom, hogy a régi bevált sémák, tapasztalatok a maigyermeknél nem, vagy csak kis részben alkalmazhatóak. Két nagyobbik gyermekem már a húszas éveiket tapossák, míg a legkisebbem most lesz 9éves. Pici kora óta döbbenten vettem tudomásul, hogy a nagyobbaknál bevált módszerek nálasorra csődöt mondtak. Sokkal több

Tovább olvasom »

Iskolás lesz a gyermekem – hogyan készüljek az első osztályra nyáron

Lassan véget érnek az óvodai ballagások. A szülők könnyes szemmel, büszkéntekintenek gyermekükre, aki nemrég született és máris búcsúzik az óvodától.Ahová pici gyermekként érkezett és most már iskolaérett. Mennyi változás történtez alatt a 3-4 év alatt. Mennyit fejlődött, ügyesedett, okosodott! Egy apró sóhaj aboldog pillanatban: De jó lenne megállítani az időt!

Tovább olvasom »

Somosi Melinda – szülőmentor és tréner

Somosi Melinda vagyok, szülőmentor, szülőtréner, író, játék fejlesztő. Kislányom korábban szelektív mutizmussal küzdött, és eme személyes érintettség, illetve a témában való óriási információhiány kapcsán kezdtem hozzá a mostani tevékenységemhez 2019-ben. Elsőként szelektív mutista családok informálása, segítése, a témában megírt szakmai és tapasztalati könyv (A beszédmumus) megírásával. Ma már minden olyan

Tovább olvasom »

Nyelvoktatás és coaching – Melczer Anett

Nyelvoktatóként minden nap találkozom a mai serdülők, fiatal felnőttek nehézségeivel. Ebben a rohanó világban, ahol az elvárások csak úgy zúdulnak rájuk, nehéz és egyre nehezebb lesz helytállni. A nyomás, hogy jól teljesítsenek még azokból a tárgyakból is, amik különben nem tartoznak az érdeklődési körükbe, nem könnyíti meg a hétköznapjaikat. Sőt!

Tovább olvasom »

Agyféltekék harmonizálása

A harmonikus életben az agyműködésünk fontos szerepet játszik! Valójában mindkét agyféltekénket használjuk egyszerre, azonban az egyik dominánsként.  Mindkét félnek meg van a feladata. A bal oldal a racionalitásért, időért, ritmusért felelős. A jobb pedig a művészi agyfélteke. Szeret egészben gondolkodni, holisztikus, a zenében is a dallamot hallja meg és nem

Tovább olvasom »

6 tipp a szülőknek a sikeres iskolakezdésért – Jordán-Tóth Andrea

Iskolába megy a gyerek? Iskolaelőkészítő megvolt?  Táska, ceruzák, füzetek, váltó cipő, kulacs, uzsonnás doboz, tornafelszerelés, stb. beszerezve?  Gyerkőc várja?De vajon te, szülőként felkészültél az iskolakezdésre? Felmérések igazolták, hogy a gyermekek jó tanulmányi eredményéhez a szülők részvételének, támogatásának kiemelkedően fontos szerepe van, a szülői támogatás pozitívan befolyásolja a gyermekek tanulmányi eredményét.

Tovább olvasom »

Játékos légzőgyakorlatok kicsinek és nagyoknak egyaránt – Gárdai Mercédesz, Tanulási és Junior Coach

Jómagam óvodai csoportban használtam bármilyen foglakozásba bele lehet illeszteni. Legyen szó mese hallgatás után, tornáról vagy akár a délutáni csendes pihenő előtti időről.Mi az ami mindig nálunk van és segíthet a saját ujjaink az első gyakorlathoz csak erre lesz szükség.  Stresszoldó légzés -5 ujjas légzőgyakorlat  A feszültségforrásoktól hemzsegő mindennapok könnyebbé tétele és a stressz visszaszorítása érdekében érdemes elsajátítani a következő stresszoldó

Tovább olvasom »

Iskolaérettség egy tanító szemüvegén keresztül – Csajbók Hajnalka

Amikor gyermekünk eléri azt a bizonyos kort, az érintett szülőkben megfogalmazódik a kérdés: menjen, vagy ne menjen iskolába a gyerek?  Jelen törvény szerint az a gyermek, aki adott év augusztus 31-ig betölti a 6. életévét iskolaköteles Magyarországon. Meglátásom szerint, azonban ez nem ilyen egyszerű és egyáltalán nem időponttól függő dolog, minthogy

Tovább olvasom »

Tanuljunk együtt a gyerekkel – Szücsi Krisztina

A tanulási coaching egy olyan konkrét eszköztár a kezemben, amiből mindig tudok új ötleteket meríteni tanítványaimat segítendő és kamasz coachingra tanulási nehézségekkel hozzám érkező fiatalok számára. Sőt, azon is túl!Közel 15 éve dolgozom gyerekekkel 5-től 25 éves korig angol nyelvtanárként és nyelvi játszótársként, nyári táborokvezetőjeként, önkéntes trénerként és coach-ként egy

Tovább olvasom »

Hogyan lettem Tanulási coach? – Gabi néni mesél

Nincsenek véletlenek- tartja a mondás. Vajon így van? Nem így van? Amikor már tudtam, hogy megválok a közoktatás útvesztőjétől, akkor bukkantam rá ‘véletlenül’ a Zandaka tanulási coach képzés hirdetésére. Itt azonnal szembesültem azokkal a hőn áhított technikákkal, amikre a mai kor gyerekének hatalmas szüksége van, de nincs birtokában. Amint elkezdődött

Tovább olvasom »

Adventi kihívás kártyák

Miről szól az Adventi kihívás? Ha elérkezik az ünnepi készülődés mindenki a csoki gyűjteményre gondol. Természetesen én magam is beszerzem a gyerekeknek otthonra, mert valószínűleg egy évig hallgathatnám, ha nincs ott a szokásos adventi naptárunk a kedvenc csokijukkal!  De nem biztos, hogy mindig csak az édesség a jó döntés! Mi

Tovább olvasom »

Az önálló tanulás összetevői

Mennyire ment a tanulás? Meddig tudtad megőrízni a tanultakat? Körülbelül nekem addig sikerült, amíg meg nem írtam a dolgozatot, vagy le nem feleltem. Maradtak meg a mai napig dolgok, de csak azok, amelyeket a mai napig hasznosítok vagy épp az érdeklődési körömbe tartoznak. Azonban sajnos vagy nem sajnos diákként akár

Tovább olvasom »