Úgy gondolom, fontos, hogy tudd kire bízod a gyermeked, ha a Tandem Tanulószobát választjátok! Magyartanárként végeztem 2005-ben itt Egerben, majd elvégeztem egy drámapedagógus képzést is. A közelmúltban pedig tanulási coach lettem. Gyerekekkel nagyon régóta foglalkozom, imádom, hogy őszinték, nyíltak, humorosak és energikusak. A közoktatásba rövid időre kapcsolódtam be, 5-8. osztályig tanítottam magyar nyelvtant és irodalmat. Hiszek a szeretetben és az őszinteségben. A gyereket partnerként kell kezelni az élet minden területén, segítenünk kell nekik önmaguk elfogadásában és saját "hangjuk" megtalálásában, mert így lehetnek boldog felnőttek. Folyamatosan keresem azokat a technikákat, módszereket, amelyek abban segítenek, hogy minél jobb szakember legyek. Rengetek ötlet, új szemléletet és remek eszközök állnak a rendelkezésemre ahhoz, hogy minél jobban tudjam támogatni a hozzánk érkező tanulókat az iskolai lét néha rögös útján. Köszönöm, hogy ránk bízod őt! Keszeli Judit
Ifjúsági trénerként, coachként és tanárként elhivatottan azon dolgozom, hogy a gyerekek egészséges önbizalommal, kitartással, erősségeik megismerésével elérhessék azokat a rövid és hosszútávú célokat, amiket kitűztek maguk elé. Amennyiben szükséges, a célok megfogalmazásában is partnerként állok a fiatalok mellett. Kisebb gyerekeknél ezek szülői indíttatásra születnek, s én is a szülőkkel együttműködve igyekszem segíteni. Nagy szerepe van a gyermeki önértékelésben az iskolai elért eredményeknek. Azt is tudom sok éves tanári tapasztalattal, hogy minden gyereknél másféle technikával, eszközzel lehet hatékonyan dolgozni. Az alternatív képességfejlesztéi módszerek tárháza széles spektrumát kínálja a fiataloknak 10 és 18 év között. A gyermek tanulási profiljának feltérképezésével a szülő valós információkhoz jut, a gyerekeknek ezen felül pedig személyre, személyiségre szabott konkrét módszereket kínálok fel a siker eléréséhez, s kísérem is őket az új, eredményesebb tanulási szokások kialakításában. A tanulásfejlesztési technikák mellett az önismeret, önbizalom, az erősségek feltérképezése és tudatosítása, a stresszfelismerés és stresszkezelés, a kommunikációs készségfejlesztés is része az egészséges gyermeki, kamasz hétköznapok megélésének. Ezekben tudom gyermekedet segíteni 10-től 25 éves korig online vagy személyesen. Keress bizalommal!
Life-art és junior coach, AlkotóCoach, kézműves, szervező.
Árvai-Simonyi Ágnes
Eger- Mezőkövesd
Mottóm: „Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra” Weöres Sándor
Saját útkeresésem során jutottam el a coaching módszeréhez, ami hamar lenyűgözött
egyszerűségével és mélységével. Már az első képzés után éreztem, hogy segítőként látom
magam a jövőmben, így azóta is folyamatosan képzem magam, ezzel is új célokat kitűzve,
egyre magasabbra jutva a saját siker létrámon.
Kreatív ember vagyok, az alkotás feltölt és kikapcsol, így adta magát az ötlet, hogy a
coaching folyamatokba is beviszek különböző eszközöket, gyakorlatokat. Alkotásterápiát és
meseterápiát is tanultam, ugyanis szeretném, ha a legjobb tudásom szerint segíthetem az
ügyfeleimet és ebben sokat segíthetnek a mesék és a különböző művészeti eszközök.
A coaching során a legnagyobb eredmény, amikor azt látom, hogy az ügyfél kimerülten,
fakón érkezik, de a harmadik ülésre már kívülről is látszik a belső fejlődés eredménye,
megszépül, magabiztosabb lesz. Ehhez fontos, hogy megtalálja a legfontosabb céljait, hogy
felismerje a benne rejlő erőt, képességeket, az elért eredményeit, az akadályokat, ami miatt
nem tud haladni és megtalálja azokat a lépéséket, amik egy kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb
és sikeresebb élethez vezetnek. Fontos, hogy nem én irányítok, én csak tartom a siker létráját,
segítem, hogy elérje a vágyott állapotot, célokat.
A junior coach képzésre a Zandakánál került sor, ami nagyon jó döntés volt, ugyanis szuper
elméleti és gyakorlati alapokat kaptunk, miközben Ancsa folyamatos mentorálására is
számíthatunk. Kicsit aggódtam, hogy a gyerekeknél fog-e működni ez a módszer, de már az
első gyakorló ügyfelem megnyugtatott, hogy számukra is hasznos ez a segítő szerep. A
kamaszok könnyen megnyílnak, hamar felismerik, hogy mire van szükségük és hajlandóak is
tenni érte. Nagyon élvezik a különböző feladatokat, játékos eszközöket és úgy érzem, hogy
olyan alapokat adhatunk nekik, melyeket egész életükben tudnak hasznosítani, ezzel is segítve
a saját fejlődésüket.
Önbizalom növelés, stresszoldás, céltervezés, döntéshelyzet, elindulás a változás útján.
Tartom a létrát, indulj el…