Csekőné Szabó Anikó vagyok. De mindenkinek csak Ancsa. Kérlek engedd meg a tegeződést.
Hogy miért közösség? 2018 óta dolgozom oktatóként, edu coachként. Azóta egy összetartó közösség alakult ki az egész országban, akik szebbé és jobbá szeretnék tenni a jövőt. Nagy bátorság? Merész álom? NEM! Együtt sokkal könnyebb, már több mint 300 kollégánk dolgozik azon országosan, hogy élmény legyen a tanulás a gyermekeknek, képzésekkel és egyéb anyagokkal segítve a pedagógus kollégákat és a szülőket egyaránt.
Jelenleg már nem akadály távolság, hiszen számtalan online platform épült ki az utóbbi időben. Így a képzéseink többsége is elérhető a weben keresztül.
Három gyermekes anyukaként és pedagógusként olyan területeken kezdtem el tevékenykedni, melyek bármely korosztály számára segítik a fejlődést. Nem csak a tanulás képességekre koncentrálunk, hanem minden olyanra, melyek a felnőtt sikeres élethez elengedhetetlenek.
2006 – Pedagógiai Diploma – Szarvas
2006 óta általános iskolai tanító
2016-ban Képességfejlesztési Tanácsadó – Képességfejlesztő Intézet.
2017 – Tanulási Coach és Mozgásterápiás fejlesztő – Képességfejlesztő Intézet
2017– Stresszkezelési tanácsadó – Képességfejlesztő Intézet
2018 – Tanulási Coach oktató és instruktor
2018 – Élménytréner
2021 – Life coach – Lineo
2024 – Játék és Művészet terápia alapjai – International Virual Academy prof. Krishna N. Sharma
Rugalmasság, önbizalom érzelmi intelligencia önálló döntéshozás, belső és külső motiváció, önmagunk és mások megismerése és még a végtelenségig sorolhatnám a listát.
A módszerek gyakorlati alkalmazása során összetartóbb közösségek jöttek létre, családokban sikerült a feltöltő és kiegyensúlyozottabb előrelépes elérése. Minden partnerük egyedi területeket ölel fel.
Referenciák:
“Ezúton szeretném Neked megköszönni azt a rengeteg munkát, amivel létrehoztad ezt a csodát! Azt gondolom, hogy ez a képzés minden gyermekkel foglalkozó pedagógusnak szükséges lenne, már csak a szemlélet miatt is! Arról a szemléletről beszélek, amit Te magad képviselsz és amivel felénk fordultál a képzés egésze alatt. Ér hibázni, minden gondolat értékes és nem kell mindenen görcsölni!
A tanulási coaching hazai meghonosításában és folyamatos fejlesztésében kiemelkedő szerepet vállal. Az általa létrehozott képzési rendszer szakmailag megalapozott, gyakorlatias és szemléletformáló. Magam is nála tanultam, és azóta is aktív tagja vagyok az általa épített közösségnek, amely egyedülálló támogató légkörével és motiváló erejével messze túlmutat egy hagyományos szakmai hálózaton.
Pár hónapja ismertem meg Csekőné Szabó Anikót, de olyan mintha évek óta ismerném. Nagyon segítőkész, rugalmas szakember, akihez mindig lehet bátran fordulni. Nemcsak szakmailag fejlődtem nála, hanem sokkal jobban megismertem magamat, nőtt az önbizalmam. Egy életre szóló, pozitív változást élhettem meg általa. Nagyon hálás vagyok neki.
Kislányom beszedett 2 rosszabb jegyet.Ekkor indultam el hogy találjak neki segítséget a tanulásban. Nem egyszerű matektanárt kerestem,hanem olyasvalakit aki segít neki tanulási technikákat tanítani.Ancsa személyében jött el a segítség.Kislanyom kifejezetten utálta a matekot mikor elkezdtük a közös munkát.Ancsa megszerettette vele a mumus tantárgyat.játékosan tanulnak,sokat nevetnek.Megváltozott a tanuláshoz,a matekhoz való viszonya és nőtt a magába vetett hite. Érti a matekot és csak 4est,5öst hoz azóta. Ancsának csak köszönettel tartozunk.
+36 20 296 9155
elmenytanulas@gmail.com
“Régóta foglalkoztatott a tanulás problémák területe. Örülök, hogy a te képzésedet válsztottam. Sok gyakorlati feladattal, példával ismertettél meg. Mindenkinek ajánlom, aki más szemmel szeretne látni.”
“Ilyen lelkes és lelkiismeretes előadóval, mint te, még nem találkoztam. A sok gyakorlati feladattal lendületessé tetted az együtt töltött időt és élményszerűvé varázsoltad a tananyagot. ”
“Új értelmet nyert számomra a már elcsépelt coach megnevezés., mert a tanfolyamon megszerzett tudás valódi, tényleg hasznosítható. Köszönöm a bátorítást, az önálló gondolkodás lehetőségét.”